Border War 12 - 2020 -“THE STORM LORD” MILSIM EVENT
Ebben az évben minden más volt, nem különbözött ettől a 12. BW rendezvény sem. A koronavírus miatt az eredetileg tervezett és megszokott április közepi dátumot, az akkor kibontakozó első hullám hatására szeptemberre halasztották. Mint később kiderült az új időpont sem lett a legszerencsésebb.
A szép számban jelentkező és előzetesen több felkészítőn részt vett Magyar kontingens először a kialakult vírushelyzet miatt, majd a dátum változás hatására és végül ismét a vírus 2. hullámának következményeképp meghozott intézkedéseknek köszönhetően leredukálódott.
Csapatunk apró része kitartott és tudta vállalni a MilSim rendezvényen való részvételt.
Lássuk mi is történt:
Mivel nagyobb kontingens tábor kialakítása irreleváns lett, így nem utaztunk le a -1. napon, maradt 10-i nap indulásnak.
Budapestről 9-kor szép kényelmesen elrajtoltunk és kevesebb, mint 7 óra utazás alatt, 1 tankolásnyi megálló mellett már a Mimon (CZ) melletti rendezvény helyszínen pakoltunk ki az autóból.
Ennyire zökkenőmentesen még sose jutottunk ki. Felújításoknál semmi torlódás, határ is átgurulós volt. Parkoló hely bőven volt, illetve eleve nem voltak tömegek.
A hivatalos adatok szerint a tavaly 1600 főre kiírt (és betelt) rendezvényt 1000 főre módosították a szervezők, de
az autók számát és a tábort nézve kb. max. 4-600 főre tippeltünk.
Gyors krono, melyből idén VIP részleg nem volt, de nem is volt rá szükség. Ezután regisztráció és idén egy koronavírus nyilatkozatot is tölteni kellett. A parkolóban az emberek keresztül voltak terelve egy hőkamerás automata rendszeren mely rögzítette mindenkinek a testhőjét.
Ezután irány a 2,7km-re lévő HQ.
A bázisról: szépen igényesen körbe kerítve „fallal”, sátort verni bőven volt helyünk a megfogyatkozott „Hotel” rajnak kijelölt területen. Mellettünk a kitelepült catering, melynél a 3 nap alatt egyszer sem kellett sorba állni és az asztalok közül választani is lehetett.
Gyors ki is próbáltuk a kínálatot. Reggel: kolbász, virsli, rántotta, délben grill húsok, napi leves stb. Árak valamivel egy pesti napi étkező helyektől magasabbak.
Toi-toik kb. az eredeti létszámnak megfelelően.
Egyszóval szervezés oldalról kimondható, hogy közel hozták, amit eredetileg elképzeltek.
Airsoft:
másnap gyors köszöntő beszéd, eligazítás, délben kezdés.
Mivel tudtuk, hogy apró szakaszunk összevonásra van ítélve, így csatlakoztunk a “Bravo” rajhoz, mivel volt ott 2 Angliából érkező honfitársunk. Az országból csak mi ketten vállaltuk fel ezt a programot, számolva minden következménnyel.
Sajnos a Bravóban kijelölt oldalparancsnok sem vett részt a rendezvényen, így a jelen lévők közül kellett választani. Csehek, Svájciak, pár Angol volt még velünk. Rövid egyeztetést követően a “Bravo” egységnek magyar parancsnoka lett, melyet ez úton is külön köszönjük Silece -nak, hogy bevállalta ezt a nagyon is hálátlan szerepet (később nagyon megbánta szegény)
Első feladat egy olajfúró torony védelme volt, (ez nem más mint a szikla) melyet pár óráig eseménytelenül védtünk is, de az idővel megszaporodó ellenfél körbekerített minket.
4 fővel megpróbáltunk egy gyors kitörést és hátbatámadást eszközölni, mely részleges eredményt hozott is. Mire kilőttek minket már mindkét medik halott volt, így kivérzés után mentünk az előretolt FOB-ra.
Éledés után először egy órát kb. védtük a FOB-ot, majd a Jefferson Farm elfoglalása volt a cél, melyet sikerrel meg is tettünk. Maga ez a “kis” terület vagy 10x nagyobb volt mint a pestszentimrei pálya és igen nagy “harcokat” vívtunk meg. Több mint 1 órás csata után, az ellenfelet nagyrészt felőrültük, de oldalról felfigyeltem egy másik szakaszunk körül uralkodó pánikra.
Ugyanis egy nagyobb bokor csoportból sniperek tartották őket sakkban és senki nem indult meg rájuk. Több se kellett, gyors dinamikus kerülés és a maradék 4 snipert hátba kaptam.
Terület tiszta, kivonás.
Kezdett sötétedni, így átszereltünk éjszakai játékra. Csatlakoztunk az első kiküldetésbe vonuló német
rajhoz. Nyugati barátaink természetesen 70%-ban genII-III. éjjellátókkal felszerelve. A saját humweejukon vittek minket teljesen világítás nélkül végig vezetve.
Éjszakai játék lényege hogy 4 ellenőrző pont volt, melyen az aktuális oldalnak megfelelő zászlót kellett felhúzni és tartani (pontra ment). Az éjszaka elhozta a girdó oldal tetemes fölényét, akárhol volt kontakt mire odaértünk a gerillák már állhattak is vissza.
Legalább jót beszélgettünk a lengyelekkel, akikhez úgy osontunk oda, hogy észre sem vették. Egyik támadásnál 10m-re leváltunk a németekről és oldalról akartuk támogatni a harcot, de a jól felszerelt eszetlenek lőttek mindenre azonosítás nélkül. Kaptuk a frendly fire-t.
Visszaállás után úgy döntöttünk leválunk és magunk akciózunk. Meg is lett az eredménye, ketten szépen oldalba szedtünk egy rajt. 5 fővel csökkentve a létszámot (melyből aztán kettő, a teljesen egyértelmű tracer hitet úgy
döntött nem adja meg).
02:00-ig volt hirdetve az éjszakai rész, mely után nyugovóra tértünk.
Reggel kelés gyors kaja és indultunk is kifelé. Itt úgy döntöttek a svájciak, hogy a rohamozó nagy létszámú német Alfa raj játékstílusa jobban megfelel az értelmi képességeiknek, így 10főlel folytatta a “Bravo 2”.
Felderítő feladatokat kaptunk, valamint saját szakállra sunnyogós játékunkkal elfoglaltunk egy stratégiai gáz kitermelő állomást. Mivel kezdett az embereknek viszketni az ujja a rava** vagyis elsütő billentyűn, a mission lezárásaképp megtámadtuk a Falut, melyet kb. 8x-os túlerővel plusz járművel védtek. Jó pár hitet behúztunk, de természetesen elfogytunk. Itt a szintén német ellenfél parancsnok nagyon korrekten odajött gratulálni és megköszönni a harcot.
(Ez van akkor ha olyanokkal vagyunk együtt akinek ez az első MilSim játéka és nem is érti mi van körülötte, de mennyünk lőni! Ez volt a legrövidebb harcunk 10-15 perc alatt vége is lett, gyakorlatilag 0 stratégiai eredménnyel feleslegesen haltunk meg…de ez van)
Vissza a HQ-ra. Éledés után még egy felderítő feladat, melyből visszafele térve látható volt a HQ felé közeledő nagyszámú ellenfél. M4-ek bekészítve, tárazás és már meg is szólalt a légvédelmi riadó.
Hatalmas kontakt zajlott a HQ körül több mint 2 órán keresztül, jó sok támadót küldtünk vissza. Végül nem jutottak be, de ezt leginkább a kerítésnek köszönhettük.
(itt kiemelném a game marshalok munkáját, akik még az éjszaka magányában is ott ültek, hogy figyeljék nem-e gázol át valaki szabálytalanul a védvonalon. Megjegyezve, hogy volt olyan gerilla csapat akit ki is zavartak mert a “fal” alatt jutottak be, gyorsan “walking dead” menet lett számukra)
Ránk sötétedett. Éjszaka ezúttal egy nagyon vidám holland rajjal álltunk össze és 2x körbe kerültük a stratégiai pontokat. Elkerültek a kontaktok. 1x lőttünk le majdnem pár embert, akik nem tudták a jelszót elsőre. Védtük még a FOB-ot, de eljött a 2 óra és indultunk vissza.
3. nap reggelén már bennünk volt 2 teljes nap, meg minimum 55km, így a 9 órai ébredésünk után már
csatlakoztunk a pakoló rajokhoz.
12kor elrajtoltunk és szintén kevesebb, mint 7 óra zökkenő mentes út és egy korrekt gyors határátlépés után hazaértünk…
Összegzés:
+ megérte, ismét sok érdekes tapasztalatot szereztünk és büszkék vagyunk rá hogy kitartottunk a szereplés mellett. (ilyen BW nem lesz még egy)
+ a pálya még mindig hatalmas, gyönyörű és tele volt object-ekkel
+ szervezés ott volt
+ szuper 20-24 fokos napsütéses 3 nap, eső=0
– kis létszám ellenére is erőltetetten összevont nagylétszámú harcok
– ekkora pályára azért kell mégegyszer ennyi játékos